Az iskolaérettségnek számos kritériuma van. Az óvodában általában a nevelési év közepén végzik el a szükséges vizsgálatokat, felméréseket. De nem csak ezekből látszik, megérett-e az iskolára az ovis. A pedagógusok a nap nagy részében együtt vannak a gyerekekkel, és látják, ha valamiben az életkori átlagnál alacsonyabban teljesítenek. Ilyenkor igyekeznek felkészíteni a gyermeket az iskolára, de ez nem megy olyan könnyedén.

Nézzük meg, mik Magyarországon egy óvodás gyermek iskolaérettségi kritériumai. Ebben a cikkben a fizikai alkalmasságról olvashattok.

Egy átlagos gyermek 120-130 cm magas, 20-22 kg súlyú, és megkezdődött a fogváltása. Fontos, hogy ép érzékszervekkel rendelkezzen, hiszen ép hallás, látás szükséges az írás-olvasás tanuláshoz.

Az egyik legfontosabb a jó ceruzafogás, melyre már oviban fel lehet készíteni háromszögletű ceruzafogókkal. Ha nem megfelelő a ceruzatartás, a gyermek írás közben hamarabb elfárad, görcsösen tartja a kézizmait, ezáltal nehezebben tanul meg írni, így nem válik iskolaéretté.

Van néhány elemi mozgás, melyet az iskolaérett gyerekeknek már végre kell tudni hajtani. Ezek például a sarkon, talpélen járások, ugrások, páros lábon szökdelések, fej emelgetése háton és hason fekvésben. Ha ezek a mozgások nem működnek, az utalhat idegrendszeri éretlenségre, mely a tanulást nehezíti a gyermeknél.

Nagyon fontos az egyensúlyérzék jó működése. Ennek hiánya utalhat idegrendszeri éretlenségre, és a gyermek mozgását is bizonytalanná teszi. Az egyensúly stabilizálódása nélkül nem kezdhető el az iskola.

 

A finommotorika sem kevésbé fontos, hiszen finom mozgás többek között a beszéd, és az írás is.

A vállövnek, csuklónak, ujjaknak külön- külön tudniuk kell mozogni, különben az írást nehezebben sajátítja el a gyermek.

Fontos, hogy a gyermek egymástól függetlenül tudja mozgatni a végtagjait. Ha nem történik meg a függetlenedés, az írás során az iskolás nem csak a kezével ír, hanem a lába, a nyelve, az egész teste követi a mozgását.

A lateralizáció, vagy más néven dominancia megszilárdulása is elengedhetetlen a sikeres iskolakezdéshez. Ilyen a kéz-, láb-, szem-, füldominancia. A dominanciák akkor hibátlanok, ha azonos oldalra esnek. Ha keresztezett dominancia áll fent, azt javítani kell. Okozhat többek között számolási, írási, beszédhallási nehézségeket.

Végül, de nem utolsó sorban az iskolaérettséghez fontos még a koordinált szemmozgás is. Az írás, és olvasás feltétele, hogy a gyermek irányítani tudja szemmozgását, követni tudja az adott szöveget.

Az iskolaérettség tehát számos képesség együtteséből adódik. A fizikai alkalmasság pedig még csak egy szelete az összképből. Következő cikkemben a gyermek pszichés alkalmasságáról olvashattok.